VESZPRÉM MEGYEI KORTÁRS LEXIKON

 Keresés | Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala 


KRÁMER György
( Budapest, 1956. szeptember 19. - . )

táncművész, koreográfus

T.: 1979 Állami Balettintézet.
É.: már a főiskolán bemutatkozik első táncművével, a Pygmalion c. kettőssel, ezt 1979-ben a Győri Balett is műsorára tűzi. 1979-től 1984-ig a megalakuló Győri Balett táncosa, Sírvers c. balettjét az együttes 1981-ben mutatja be.
Tk.: 1984-től független táncalkotó, az ország különböző színházaiban operettek, musicalok, rockoperák táncait, betéteit koreografálta, prózai előadások mozgásait tervezte, táncolta, tanította. 1984-ben balettest a Pécsi Balett számára. 1986-ban a Szegedi Szabadtéri Játékokon a Jézus Krisztus szupersztár magyarországi bemutatójának koreográfusa. 1987-ben, Görögországban vendégszólista. 1988-ban, Izraelben táncos és balettmester. 1989-ben, a Szegedi Balett igazgatója. 1995-től a Fővárosi Operettszínház balett-igazgatója. Készített három tv-balettfilmet, koreografált a Rockszínháznál. 1989-től a Szegedi Balett vezetője. 1992-ben megalakítja a Rockszínház táncműhelyét, a Veszprémi Táncműhelyt. A veszprémi Petőfi Színház Táncszínházának alapítójaként, vezetőjeként, koreográfusként és táncosként új dimenziókkal gazdagította a társulat lehetőségeit, s emlékezetes produkciók egész sorával ajándékozta meg a közönséget. Számos prózai előadás mozgástervezése mellett 7 musical koreográfiáját készítette el, három egész estés táncszínházi produkciót koreografált és táncolt, 3 mesejátékot és egy musicalt rendezett (Gyalogcsillag, Többsincs királyfi, Táltos János, Dzsungel könyve)
Dk.: 1993 Harangozó Gyula-díj.
  M.: főbb művei: Ellopott legyező, Buon giorno, Signor (1985), Három játszma (1986), Támad a szél (1988), Jézus Krisztus szupersztár (1991), Idők (1991), Rock Odüsszeia (1994), Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (1995), Valahol Európában (1995), Dekameron (1998).
C.: Budapesti Operettszínház, 1065 Bp., Nagymező u. 17.